Ámen!
Nos hát, sok sok idő után, ismét egy friss, olyan amilyen.
Most úgy látszik, változott a felállás, szóval, nem teljesen ugyan úgy lesznek a dolgok, mint eddig, a szerkesztésben, meg úgy ilyesmikben.
Ez természetesen nektek lényegtelen, de azért gondoltam, szólok, hogy azért mégis, ha feltűnik valami változás. :D
Blackrose
Ahogy Blackrose mondta...ésatöbbiésatöbbi:D
Mindemellett, hagy mondjam el, hogy nagyonnagyonnagyon sajnálom!!! Ténylegténylegtényleg:( Remélem, hogy ez a jövőben nem fog előfordulni...:) Azért...remélem, hogy nem mondtatok le teljesen rólunk, Mikroszockóról, s ilyenek...:)
Susu*-*
Egy bazi nagy ajtón kellett bemennem, de megint egy Steven Seagalra hasonlító lény állt az utamba.
- Ki vagy?- kérdezte ez is a szemüveg mögül.
Mit követtem el komolyan, hogy ilyen marhákba kell állandóan ütköznöm?
- A Mikroszockó vagyok vadbarom! Kinyírtam a madarat, ettől zeng az alvilág! Annyira hülye nem lehetsz, hogy nem tudsz róla! - ordítottam rá, mire kicsit megszeppent.
Félre állt az utamból, és az ajtó nyikorogva kinyílt. Basszák meg, nem ismerik az olajt? Kínozzák itt a szörny fülét.
- Áh, látom Mikroszockó úr megérkezett. Foglaljon helyet itt elől, a vádlottak padján! – hallatszott a hangszórókból a bíró kényes hangja.
Morogva előrementem a padok között. Választhattam, hogy a lehányt székre, vagy a ragacsos-trutymósra ülök.
Nem vagyok valami finnyás, hisz azt a boszorkányt is lenyeltem, de azért a bíróságon annyit megtehetnénk, hogy a székeket letisztítják. De mit is várjon a tisztességes szörny, ilyen pokolügyvédektől?
- Inkább állok, csak siessünk, mert dolgom van! – szóltam oda, s a bíróval szemben lecövekeltem.
- Akkor kezdjük is. - kopogtatott az asztalon, olyan hangosan, hogy az agyam ugrált a fejemben.
- A dögbe is nem lehetne halkabban?- morogtam halkan, mert nem akartam rontani a már így is szar helyzetemen.
A bíró a szájához emelte a törött poharát, amin pont a széle alatt volt egy lyuk, így, mielőtt az ital a szájához érhetett volna, az ölébe folyt. Miután a pohár egész tartalmát az ölébe öntötte, leengedte a poharat, hunyorítva belenézett, és hátrafordult.
- Te, nem megmondtam neked, hogy legyen benne cucc? Mégis üres. – válaszként egy elfojtott susmorgás. – Nem, üres volt. És most mindenki hülyének néz, hogy egy üres poharat emlegetek! Hát egy bíró hogy őrizze meg így a méltóságát? – előrefordult, és művelt fejet vágott.
- Te, nem megmondtam neked, hogy legyen benne cucc? Mégis üres. – válaszként egy elfojtott susmorgás. – Nem, üres volt. És most mindenki hülyének néz, hogy egy üres poharat emlegetek! Hát egy bíró hogy őrizze meg így a méltóságát? – előrefordult, és művelt fejet vágott.
- Nos, Mikroszockó! Elismeri, hogy megölte azt a madarat? – nézett rám a gumó szemeivel.
- El.
„Rövid és velős. Így kell ezt.” Dicsérgettem magam.
- Köszönjük. Nos, figyelembe véve a szerencsétlen madár idegesítő jellemét, és az alvilágnak tett szívességét, nem zárjuk börtönbe. – Három-három ujja hegyét összeérintette, és hátradőlt a székében.
Talán mosolyogtam volna, ha nem lennék kurva mérges. Amúgy sem illik hozzám az effajta kedvesség.
- De! – folytatta a bíró, mire azt hittem leverem onnan. A szívbajt hozta rám, ahogy belekiabált a mikrofonjába. – Jogothe madarakra szükség van. Büntetésből Mikroszockónak kötelessége kiképezni egy újoncot, úgy, hogy egy hónapig együtt kell élnie vele. Megismertetni vele az emberek világát, és a legfőbb szabályokat megtanítani neki. – a teremben vízhangzott a baromarcú hangja.
A pofám leszakadt. Én, egy ilyen cseszett madarat? Hozzám költözni? Soha!
A bíró elégedett volt, hogy megint ki tudott baszni egy szörnnyel. Még jobban hátradőlt, és az egyetlen lábát felrakta az asztalra, mire a szék lába eltört, és azzal a lendülettel hátraesett.
A mikrofonban hallatszott a halk káromkodása, és a siránkozása az elvesztett méltóságáról, amit most már soha nem is fog megtalálni.
A mikrofonban hallatszott a halk káromkodása, és a siránkozása az elvesztett méltóságáról, amit most már soha nem is fog megtalálni.
***
Hangosan fújtatva és dühöngve siettem kifele a bíróságról. A hülye madár loholt utánam. Legszívesebben ott helyben lecsaptam volna. A bírót ugyanis nem győzte meg az érvelésem miszerint a sárkányom veszélyes a madárra, és a madár veszélyes rám, és én veszélyes vagyok a madárra, vagyis pont ki fogjuk egymást nyírni.
- Hhhzzhhhzzzhhzz – zümmögött a dög mögöttem.
- Nem tudnád befogni a csőrödet? – kiáltottam rá miután kiértünk az ajtón.
Elkussolt. Biztos szóltak a szemétnek, hogy vigyázzon magára, különben megjárja.
Immáron teljesen épségben sikerült kijutnom a barlangból. Nem vertem be semmimet sehová, előtte kicsápoltam, mi az, amit lefejelhetnék. A madárnak persze nem szóltam, így nem egyszer hallottam, ahogy nekirepül valaminek.
Mikor kiértem a barlangból, minden testrészem épp volt, és sértetlen, viszont a bundám átvette a „nyirkosbarlang” és a „hülyebaszottidegesítőmadár” szagot.
- A retekbe már. – lépkedtem dühösen a házikóm felé. A madárka szárnycsapkodása viszont olyannyira idegesítővé kezdett válni, hogy azt hittem, megőrülök.
Levágtam egy „menjakurvaéletbemár” káromkodást, ő meg jót zünnyögött rajtam.
- Tudzodz, azzz a tee legzznagyobbzz bajodzzzzzz, hogyzzzz elnyomodzzz azzzzz érzzzelmeidetzzzzzz… Hzööhzzöööhzzööö…
Megfordultam, és két csápommal leállítottam a szárnyait, így mivel nem tudott repülni, tehetetlenül lógott.
Megfordultam, és két csápommal leállítottam a szárnyait, így mivel nem tudott repülni, tehetetlenül lógott.
- Most egy kicsit kulturáltabban szólok hozzád, és ezt a pillanatot jegyezd meg, mert soha, amíg élsz, te büdös madár, nem fogsz ilyet hallani. Szóval. Nem fogsz indokolatlanul zünnyögni a közelemben, a szavaid végére nem baszol be z betűket. A szárnycsapkodás hanyagolod, amíg velem vagy. Fürdesz, hogy ne legyél ilyen kurvára büdös. Amint lejár az egy hónap, többet nem hallok felőled, nem kell több Oktopus. – Elengedtem a szárnyait, ő meg nem kapcsolt időben, így a földre esett. Elfordultam.
Hogy a kurva életbe lettem ilyen? Jézusom, jobban kéne válogatnom a kajám.
Visszafordultam.
Hogy a kurva életbe lettem ilyen? Jézusom, jobban kéne válogatnom a kajám.
Visszafordultam.
- Na, menj anyádba, de nagyon gyorsan. Kellj föl, és gyere, nem fogok rád várni. - elindultam, és nagyon megnyugodtam: Nálam az irányítás. Nem repül a kis geci.
Hangosan csörtettem el a széttépett rózsabokor mellett, és csodálkoztam, hogy került ide, ugyanis az pont a másik irányban volt.
Időnként hátranéztem, hátha a madár időközben végkimerülésben meghalt-e, vagy sétáltassam-e még egy kicsit.
De az istenért sem akart kinyúlni a ribanc. Bosszúból körbejártam vele az erdőt, és mire visszaértünk a biztonságos, gyönyörű faházamhoz, már eléggé erőteljesen szuszogott, a maga idegesítő, zünnyögő módján.
