Back!?

    Ámen!
Újra itt! Örömteli pillanat :D
   Az Ámen Club évek elteltével ismét megnyitja kapuit! Az ateista prolik és az idő/kedv hiányában hosszú-hosszú ideig szünetet tartottunk. De! Egy kis szerkesztőségi változással, újult erővel és friss Isten vérrel megfűszerezve, most újra kezdődik Mikroszockó ámokfutása!
Sajnálatos módon, Blackrose elhagyta a trónját és lemondott az istenségről, -innen fentről üzenem, hogy Szia! - de új társam Bibúú, friss lendületet adva a történetnek felvette az Al-Isten címet.
   Mindenkit szeretettel várunk, hogy a továbbiakban is nyomon kövesse Mikroszockó kalandjait.
   Susu*-*

  Ámen!

Helló mindenkinek! Itt Bibúú. Megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhattam az Ámen Clubhoz, amely új értelmet adott az életemnek. Remélem tetszeni fog a hozzájárulásom a történethez és megízlelitek a képzeletem erejét. 

   Bibúú  

5. Fejezet: Pokoli ügyvédek

 Ámen!

Nos hát, sok sok idő után, ismét egy friss, olyan amilyen.
Most úgy látszik, változott a felállás, szóval, nem teljesen ugyan úgy lesznek a dolgok, mint eddig, a szerkesztésben, meg úgy ilyesmikben.
Ez természetesen nektek lényegtelen, de azért gondoltam, szólok, hogy azért mégis, ha feltűnik valami változás. :D

Blackrose

Ámen!


Ahogy Blackrose mondta...ésatöbbiésatöbbi:D
Mindemellett, hagy mondjam el, hogy nagyonnagyonnagyon sajnálom!!! Ténylegténylegtényleg:( Remélem, hogy ez a jövőben nem fog előfordulni...:) Azért...remélem, hogy nem mondtatok le teljesen rólunk, Mikroszockóról, s ilyenek...:)
Susu*-*

Egy bazi nagy ajtón kellett bemennem, de megint egy Steven Seagalra hasonlító lény állt az utamba.

- Ki vagy?- kérdezte ez is a szemüveg mögül.

Mit követtem el komolyan, hogy ilyen marhákba kell állandóan ütköznöm?

- A Mikroszockó vagyok vadbarom! Kinyírtam a madarat, ettől zeng az alvilág! Annyira hülye nem lehetsz, hogy nem tudsz róla! - ordítottam rá, mire kicsit megszeppent.

Félre állt az utamból, és az ajtó nyikorogva kinyílt. Basszák meg, nem ismerik az olajt? Kínozzák itt a szörny fülét.

- Áh, látom Mikroszockó úr megérkezett. Foglaljon helyet itt elől, a vádlottak padján! – hallatszott a hangszórókból a bíró kényes hangja.

Morogva előrementem a padok között. Választhattam, hogy a lehányt székre, vagy a ragacsos-trutymósra ülök.

Nem vagyok valami finnyás, hisz azt a boszorkányt is lenyeltem, de azért a bíróságon annyit megtehetnénk, hogy a székeket letisztítják. De mit is várjon a tisztességes szörny, ilyen pokolügyvédektől?

- Inkább állok, csak siessünk, mert dolgom van! – szóltam oda, s a bíróval szemben lecövekeltem.

- Akkor kezdjük is. - kopogtatott az asztalon, olyan hangosan, hogy az agyam ugrált a fejemben.

- A dögbe is nem lehetne halkabban?- morogtam halkan, mert nem akartam rontani a már így is szar helyzetemen.

A bíró a szájához emelte a törött poharát, amin pont a széle alatt volt egy lyuk, így, mielőtt az ital a szájához érhetett volna, az ölébe folyt. Miután a pohár egész tartalmát az ölébe öntötte, leengedte a poharat, hunyorítva belenézett, és hátrafordult.
- Te, nem megmondtam neked, hogy legyen benne cucc? Mégis üres. – válaszként egy elfojtott susmorgás. – Nem, üres volt. És most mindenki hülyének néz, hogy egy üres poharat emlegetek! Hát egy bíró hogy őrizze meg így a méltóságát? – előrefordult, és művelt fejet vágott.

- Nos, Mikroszockó! Elismeri, hogy megölte azt a madarat? – nézett rám a gumó szemeivel.

- El.

„Rövid és velős. Így kell ezt.” Dicsérgettem magam.    

- Köszönjük. Nos, figyelembe véve a szerencsétlen madár idegesítő jellemét, és az alvilágnak tett szívességét, nem zárjuk börtönbe. – Három-három ujja hegyét összeérintette, és hátradőlt a székében.

Talán mosolyogtam volna, ha nem lennék kurva mérges. Amúgy sem illik hozzám az effajta kedvesség.

- De! – folytatta a bíró, mire azt hittem leverem onnan. A szívbajt hozta rám, ahogy belekiabált a mikrofonjába. – Jogothe madarakra szükség van. Büntetésből Mikroszockónak kötelessége kiképezni egy újoncot, úgy, hogy egy hónapig együtt kell élnie vele. Megismertetni vele az emberek világát, és a legfőbb szabályokat megtanítani neki. – a teremben vízhangzott a baromarcú hangja.

A pofám leszakadt. Én, egy ilyen cseszett madarat? Hozzám költözni? Soha!

A bíró elégedett volt, hogy megint ki tudott baszni egy szörnnyel. Még jobban hátradőlt, és az egyetlen lábát felrakta az asztalra, mire a szék lába eltört, és azzal a lendülettel hátraesett.
A mikrofonban hallatszott a halk káromkodása, és a siránkozása az elvesztett méltóságáról, amit most már soha nem is fog megtalálni.

***

Hangosan fújtatva és dühöngve siettem kifele a bíróságról. A hülye madár loholt utánam. Legszívesebben ott helyben lecsaptam volna. A bírót ugyanis nem győzte meg az érvelésem miszerint a sárkányom veszélyes a madárra, és a madár veszélyes rám, és én veszélyes vagyok a madárra, vagyis pont ki fogjuk egymást nyírni.

- Hhhzzhhhzzzhhzz – zümmögött a dög mögöttem.

- Nem tudnád befogni a csőrödet? – kiáltottam rá miután kiértünk az ajtón.

Elkussolt. Biztos szóltak a szemétnek, hogy vigyázzon magára, különben megjárja.

Immáron teljesen épségben sikerült kijutnom a barlangból. Nem vertem be semmimet sehová, előtte kicsápoltam, mi az, amit lefejelhetnék. A madárnak persze nem szóltam, így nem egyszer hallottam, ahogy nekirepül valaminek.

Mikor kiértem a barlangból, minden testrészem épp volt, és sértetlen, viszont a bundám átvette a „nyirkosbarlang” és a „hülyebaszottidegesítőmadár” szagot.

- A retekbe már. – lépkedtem dühösen a házikóm felé. A madárka szárnycsapkodása viszont olyannyira idegesítővé kezdett válni, hogy azt hittem, megőrülök.

Levágtam egy „menjakurvaéletbemár” káromkodást, ő meg jót zünnyögött rajtam.

- Tudzodz, azzz a tee legzznagyobbzz bajodzzzzzz, hogyzzzz elnyomodzzz azzzzz érzzzelmeidetzzzzzz… Hzööhzzöööhzzööö…
Megfordultam, és két csápommal leállítottam a szárnyait, így mivel nem tudott repülni, tehetetlenül lógott.

- Most egy kicsit kulturáltabban szólok hozzád, és ezt a pillanatot jegyezd meg, mert soha, amíg élsz, te büdös madár, nem fogsz ilyet hallani. Szóval. Nem fogsz indokolatlanul zünnyögni a közelemben, a szavaid végére nem baszol be z betűket. A szárnycsapkodás hanyagolod, amíg velem vagy. Fürdesz, hogy ne legyél ilyen kurvára büdös. Amint lejár az egy hónap, többet nem hallok felőled, nem kell több Oktopus. – Elengedtem a szárnyait, ő meg nem kapcsolt időben, így a földre esett. Elfordultam.
Hogy a kurva életbe lettem ilyen? Jézusom, jobban kéne válogatnom a kajám.
Visszafordultam.

- Na, menj anyádba, de nagyon gyorsan. Kellj föl, és gyere, nem fogok rád várni. - elindultam, és nagyon megnyugodtam: Nálam az irányítás. Nem repül a kis geci.

Hangosan csörtettem el a széttépett rózsabokor mellett, és csodálkoztam, hogy került ide, ugyanis az pont a másik irányban volt.

Időnként hátranéztem, hátha a madár időközben végkimerülésben meghalt-e, vagy sétáltassam-e még egy kicsit.

De az istenért sem akart kinyúlni a ribanc. Bosszúból körbejártam vele az erdőt, és mire visszaértünk a biztonságos, gyönyörű faházamhoz, már eléggé erőteljesen szuszogott, a maga idegesítő, zünnyögő módján.

Ámen!

Szánom, bánom, az én hibámból nem került ki elég régóta friss, mert nem voltam együttműködő hangulatban, és így nem tudtuk elkészíteni az új fejezetet.
Bevallom, meghatározni nem tudom, mikorra kerülhet ki a következő, mert valahogy ez most nem jött össze.
Azért igyekszünk, és próbálunk sietni.
Blackrose

4. Fejezet: Alvilági kiruccanás

Ámen! 

Elég furcsa az új kinézet, tudom, de Mikroszockó is elég furcsa nem? Az a háttér meg fejléc pont hozzá illik, és ha együtt nem is néznek ki jól, hát akkor is... Olyan misztikus, nem? XD

Mint ígértem, kicsit hosszabb rész, De szombaton jön a következő, rend szerint.

Blackrose

Békés, mély szunyókálásba süllyedtem miután kellőképpen kielmélkedtem magam.

Szerencsére nem gyötörtek rémálmok, csak sima, pihentető szunya volt.

Arra keltem, hogy valaki kopogtat. Ki a franc lehet ilyenkor?

Nem túl finoman rántottam ki az ajtót, és megpróbáltam a lehető legmogorvábban kinézni, de nem volt senki az ajtó előtt.

- Ki a halál van odakint? – üvöltöttem egyet, de senki nem felelt.

- Velem senki se szórakozzon, hogy baszódnának meg!- Dörmögtem magamnak.

Lenéztem a földre, és észrevettem két fényes borítékot. Ez rossz jel. Kurvára rossz.

Hatalmas betűkkel ált az egyiken, hogy Macsmorg, a másikon pedig hogy Mikrszockónak.

Hát, elég szarul indul… Felnyaláboltam a földről, megfordultam, és bevágtam magam mögött az ajtót, amibe az egész ház beleremegett, és félő volt, hogy leesik a lámpa, de szerencsére az a sok trutyi, amit ráragasztottam, megtartotta.

Leültem a fotelbe, és könnyedén feltéptem a Macsmorg feliratú borítékot.

 „Te HÜLYE!

Mi a francot csináltál? A Mógrimok most jártak itt, és rólad kérdezgettek.

Kérdezték, hogy szerintem mennyire vagy gyilkolászós típus, meg tudok-e valamit az ilyen ügyeidről, én meg mondom, basszátok meg, neked az a munkád hogy gyilkolássz, ők meg nem értették. Mondom Te lélekgyűjtő vagy, azért vagy a földön…

Mire feldolgozták azzal a nagy fejükkel, eltelt legalább két perc. Aztán arról kérdeztek, mikor találkoztam utoljára a Jogothe madarával. Mondom körülbelül két napja. Itt kezdett összeállni a kép.

Te kicsináltad azt a rohadt madarat? Meg felzabáltattad a sárkányoddal? Normális vagy?

PACSI!

Én is gyűlöltem azt a szemetet. Megérdemelte. De ezek véresen komolyan veszik az ilyet, és ők meg téged fognak felzabáltatni a sárkányaikkal. Nekik nem az a sima kékes-barnás sárkánykáik vannak, akik megesznek mindent, amit nekik adsz, ezek kurva okos vörösek, amik mindent értenek, tudják, kit kell kicsinálni. Vigyáznod kéne magadra.

És a Mógrimok valójában marhára ijesztően néznek ki. Kicsit olyanok, mint az emberek. Mármint a testük. De világító (!!) Citromsárga szemük van, meg nincs orruk. Meg foguk. Istenem, hallanod kellett volna a kiejtésüket, komolyan, szerintem fetrengtél volna a röhögéstől. Vagy nem.

Kíváncsi vagyok, ki viszi ki a levelet.

Macsmorg.”

Nagyot sóhajtottam. Elég hamar feltűnt, hogy az a kibaszott madár nincs meg, bezzeg, amikor nekem esett bajom, két évig fel se tűnt a halál faszának sem, hogy nem vagyok a helyemen.

Ezek meg rögtön küldik a Mógrimokat, meg a vérszomjas sárkányaikat, akiknek elég egy megérzés, és kettétépnek… Ez azért elég durva.

Nagyot sóhajtva téptem fel a második borítékot, sejtve, hogy mi lesz benne. Mondhatni megérzés ez is. És lám, nem csalódtam.

„Vérhabzsoló Mikroszockó!

Te vagy az egyetlen szörny a szünet idején, aki tenni mert valamit a törvények ellen.

Mindenki úgy szeret téged, mint a villamosszéket, e miatt az akciód miatt.

Váltsunk hivatalosra.

Mikroszockó!

Tudomásunkra jutott, hogy a Jogothe madarát brutális kegyetlenséggel meggyilkoltad. (igazából mindenki köszöni szépen, de a törvény az törvény.)

Így holnap várunk téged a bíróságon.

Minél előbb, annál jobb, mert mehetünk haza.

Bíró voltam.”

Bíró? Elég hamar véget ért a kibaszott kivizsgálás, meg a nyomozás, nem? Azt még érteném, hogy két héttel később meg ilyenek, de már holnap? Addig ennem kéne valakit.

Mivel nincs sok időm, az első személy, akit meglátok a tévében, meg fog halni.

Nagyszerűségem és ötletességem tudomásul véve hatalmas vigyorral a képemen kapcsoltam be a tévét a távirányítóval.

- Ie-ie-ie-ie-ie-ie-ie- eyeah - Szólt a kis szamár a tévében. Nagyszerű, újra énekes ribancot választottam? Lássuk, ki ez. Demi Lovato?

Már a nevétől megborzongtam. Tudtam, hogy nem kéne elvállalni, de elhatároztam magam, hogy ezt már megeszem, ha törik, ha szakad. Előkotortam a vezetékes telefonom az egy kupac alól, meg a kis noteszomat, amiben a telefonszámok vannak beírva. Ügyeskedtem pár percet, mire sikerült bepötyögnöm a gombokon a csápjaimmal a számot.

Egy magas hangú hapsi szólt bele.

- Szörnyszolgálat. Milyen áldozatot kíván megkeresni?

- Embert.

- Tartsa.

Amíg kapcsoltak, a telefonba ment a Slipknot - Wait and bleed című száma. Kicsit furcsa választás, én mondjuk pont leszarom, hogy mi megy, de gondolom a főnöknek most ez a kedvenc száma. Mondjuk jobb, mint az előző, amikor valami Bat Cat meg PingPong Mouse számát rakták be, de olyan idegesítő volt, hogy háromszor is lecsaptam közben.

- Szörnyszolgálat, ember ügyosztály.... –Szólt most egy öblös hangú lény.

- Nő. – zártam a beszélgetést rövidre.

- Tartsa.

Mivel előzőleg nem hallgathattam végig a számot, most befejezhettem. Már kezdtem azt hinni, megúszom, és nem kell végighallgatnom egy számot, de szerencsére elég sokáig kellett várnom, majdnem elindult újra a zene.

- Szörnyszolgálat, ember ügyosztály, nő csoport…- szólt bele egy fejhangú, mély, unatkozó hang.

- Nehogy több életkedved legyen, ribanc. –morogtam úgy, hogy az telefon másik felén ülő lény ne hallja. – Demi Lovato elérhetőségét, ha szabad kérnem. Ha nem szabad, akkor is. - tettem hozzá hangosan.

- Tart…

- Ha megint tartásba rak, én megkeresem magát, és kiverem a fogát, mert marhára unom ezt a számot!- Kiabáltam közbe. - Csak keressen. Én várok.

Billentyűzethangok, koppanások, fröccsenés hang, káromkodás, kiabálás. Utána hallani, ahogy felemeli a kagylót, és lever valamit. Majd gyorsan bediktálta a címet, amit elraktároztam az agyamban, és lecsaptam a kagylót.

-A faszom belétek. - mondtam magamnak, felálltam és kimentem a házamból, berúgva magam mögött az ajtót.
Nem akarom, hogy megtudjátok, hogyan utazom, még a végén valaki leleplezne, de az nem élne tovább, azt hiszem, mert megkeresném, és 84 apró darabra szaggatnám, és megetetném az állatmenhely kutyáival.

A házba viszonylag könnyen bejutottam, Még a hálószobába is, mert ez a tyúk úgy horkol, mint az istencsapása. Mintha vonat menne a ház mellett, és azt hallanám. Lazán odasétáltam mellé, és kicsit megpofoztam, de nem kelt fel rá. Gondoltam felkapom, és kiviszem, de ez a horkolás felkeltené a környéken lakókat, így itt kell elintéznem a dolgot.

Úgy értem el, hogy felkeljen, hogy betömtem a száját, és befogtam az orrát. Fél perccel később ébren ült velem szemben, de ahogy láttam, be volt állva. Így legalább gyorsan el lehet intézni a dolgokat. Nem is ellenkezik.

***

Kajálás

***

Kicsit furcsán éreztem magam, amikor kitámolyogtam a házból. Szerintem hatott rám is a drog, mert olyan furcsa volt, amikor a fák haverkodni akartak velem. De szerencsére a csaj nem akart kimászni, úgyhogy nyugodtan hazafele vettem az irány.

***

Mikor beléptem az ajtón, leesett, hogy azt mondták, korán legyek ott. Hajnali fél egy. Akkor ideje indulnom.

Sarkon fordultam, mind a haton, és elindultam egy titkos barlang felé.

-A szentségit, hogy itt milyen sötét van! – Csodálkoztam a barlang bejáratánál, de inkább csak mentem tovább, és figyeltem, ahogy a falak integetnek nekem. A szörnyekre furcsa hatással van a drog, és mint kiderült, engem teljesen közömbössé tesz, és ez nem jó.

Megráztam a fejem, amivel csak azt értem el, hogy belevertem a falba.

- A picsába. – Mordultam fel.

Folytattam utam a barlang másik fele felé. Többször is lefejeltem a lelógó cseppköveket, vagy mi a halálokat, ami után mindig egy nagy adag káromkodás következett. De átértem, és a másik felén egy nagydarab rákollós kezű Steven Segal benyomású lény foglalt helyet bőrkabátban.

- Ki vagy? – Nézett rám napszemüvegen keresztül.

- Ha levennéd a kurva napszemüveget, talán látnál. Ismersz. Mikroszockó…

Egy kicsit előrebillentette a fejét, és rám nézett a napszemüveg felett.

- Mehetsz. – Állt el az útból. Kicsit billegve tovább indultam, és haladtam a fény felé.

Pontosabban a láva felé. Meg a tűz felé. Az első tűz a „Szimplán Szétég Az Agyad Tűz”. A második „ A Többi Szerved Is Szétég Tűz”, a harmadik „A Csontjaid Is Porrá Lesznek Tűz”.

Aki a másodikba is bekerül, az szörnyen rossz ember, de aki a harmadikba, hát, az tényleg szégyellheti magát. De azé a legtöbb munka, aki a „Sz.Sz.A.A.T.”-ben van. Ez egy külön rövidítés a szörnyek részére. Ahogy elértem a válogatóközpontot, megláttam Macsmorgot, hiszen több emelet magas, nem nehéz nem észrevenni. Persze ő is észrevesz, mielőtt el tudnék menekülni.

- Hogy vagy, teeeee, csáposka? – húzta el a betűt.

- Hogy a frászba lennék, Szerinted? Megyek a Bíróságra, sietek. – Mondtam neki, és tovább mentem, remélve, hogy veszi az adást, és békén hagy.

Szerencsére Fölfogta, és ismét a munkára koncentrált.

De ez alatt Megpillantottam Oktopust. Vagyis Jasmine-t.

Eldöntöttem, hogy nem nézek rá többet, mert olyan lett, mint egy igazi elhízott Amerikai.

Aztán eldöntöttem, hogy nem is szólok hozzá. De ő azért odajött, és dumálni próbál hozzám.

- Jaaj, de rég láttalak, Mikroszockó! Olvastad a leveleim? Mit csináltál a madárral? Mindegy is, lényeg hogy már nem él! Kösz a testet, iszonyú ronda!

Kábé eddig bírtam, megfordultam, és egy csápomat a nyakára tekertem.

- Ide figyelj Oktopus, Én mondtam, hogy nem direkt küldöm ezeket a kibaszott testeket, Kinyírtam a madarat, és marhára nem érdekel a véleményed, úgyhogy menj inkább, és végezd a hülye munkád, meg zabálj. - Kiabáltam rá.

Megszeppenten rám nézett, majd elvigyorodott, ami olyan csúnya volt, hogy azt hittem, elhervadok. Leengedtem a csápom, megfordultam, és elindultam a Bíróság felé.

- Ezt szeretem benned, olyan temperamentumos vagy!- kiabált utánam.

Morogva lépkedtem tovább, Be egy lélek mellett, aki ott bujkált az árnyékban. Nem volt kedvem feladni őt, majd visszafelé.

Így folytattam utam a Bíróhoz.

Helyzet!

Ámen!

Múlt héten nem volt friss, így ígérem, a következő rész jóval hosszabb lesz!

Bocsánat meg minden, de nemsokára jön az új fejezet :D

Blackrose

3. Fejezet: Álmos Rózsa-gyilkos

Ámen!

Itt a friss, remélem jó lett. Én eléggé küzdöttem vele, az Istennek bezzeg könnyen ment. xD

Najólvaneléglesz...  

Blackrose

Ámen!

Szerintem nem volt nehézXD És remélem tetszeni fog, teljes szívemet beleraktam:) És, hogy lehessen tudni, hogy ki üzen nektek, Blackrose olyan sárgásvalamilyen színnel fog írni én meg majd ilyen lilással:) sok a rizsa...na jó olvasást
(Jaj, csak még valamit! Ha van olyan ismerősötök, akinek tetszene ez a történet, akkor szóljatok neki:) Nekem komi hiányom van:(XD előre is köszi) 
Susu*-* 

A hatalmas gyomrom minden tartalma a fa tövében kötött ki. Nem sorolnám mi volt emésztetlen a gyomromban. Látszik mit ettem. Csak a fát sajnálom. Most biztos ki fog száradni.

Megtöröltem a számat a csápommal és megütögettem a fát, hogy kimutassam részvétem.

Visszacammogtam a házba, ahol megint a kellemes rendetlenség fogadott.

Minden borzalmat lemostam magamról, a garantáltan illatmentes szappanommal, és az öblítőt soha nem látott törölközőmmel megtörölköztem.

Újra tiszta voltam, és újra Mikroszockó szagú.

A vizet kiöntöttem az ablakon, hátha kinyírok vele valami erdei állatot és behuppantam az én kényelmes és ragacsos fotelembe.

Bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam a csatornák között, de semmi érdekeset nem találtam. Híradó, híradó, főzőműsor, híradó, kosárlabda, horrorfilm, híradó, pornó, foci, pornó, híradó.

Bevallom őszintén, van ahol kicsit elidőztem, de hamar meguntam. Így, a valaha piros, mostanra inkább kaki színű gombot megnyomva szép fekete színűvé varázsoltam a képernyőt.

A csápomba vettem, egy ágat, amit az asztalon találtam, bár halványlila fingom sincs, hogy került oda. Azzal nyomtam meg a villanykapcsolót. Sötét lett. Végre. Szerettem a sötétséget. Megnyugtató, ilyenkor nem gondol a Mikroszockó mindenféle ocsmány ehetetlen teremtésre.

Kényelembe helyeztem magam a fotelben, és behunytam mind a három szemem.

~ A házamban voltam, épp a szokásos mosakodásomat intéztem, amikor nyílt az ajtó. Belépett rajta maga az ördög.(Pedig mi, alvilágiak tudjuk, hogy olyan nincs is) Jasmine Villegas úgy lépkedett felém, mint egy csípőficamos bálna. Én csurom víz voltam és épp törölközni akartam, amikor jelenlétével a szart is belém fagyasztotta.

- Te mi a rángást csinálsz itt?- kérdeztem teljesen jogosan, miközben a törölközőmet biztonságba helyeztem a fogason, nehogy valami baktérium rá kerüljön.

- Hozzád jöttem, édes. - jött még közelebb, és kacsintott.

- Ne rángasd a szemed. Húzz el innen. Te a pokolban kéne, hogy szenvedj. - szóltam neki és csápommal megállítottam, nehogy közelebb jöjjön.

- Olyan sexy vagy meztelenül!- mondta, mint egy holdkóros és megpróbált közelebb jönni.

A róka megint majdnem kiugrott, pláne mikor csücsöríteni kezdett.

- Sosincs rajtam ruha, ha nem lenne útban a szemed, talán még látnád is, hogy szőrös vagyok.

- Csókolj meg Baby- tolta el a csápom, váratlanul nagy erővel. Azonnal rám támadott és büdös száját az enyémre tapasztotta.

Alig bírtam ki, hogy ne hányjak a szájába, de lelöktem magamról, mielőtt bepiszkítottam volna a padlót.

- Mi a rothadást csinálsz? Teljesen megették a kukacok az agyad? Húzzál a picsába innen- ordítottam rá és a hajánál fogva kiráncigáltam az erdőbe.

Ott hagytam egy farkas barlang előtt, hátha megeszik.

Visszasiettem a házba, fogat mostam, vagy hatszor, mind a három sor fogamat alaposan megtisztítottam és a torkomat is kiöblítettem.

Ennél ocsmányabb nem történt még velem, pedig már túl vagyok egy jó pár emberi gyomron és hasonló belső szerveken. Végül, mikor kicsit jobban lettem, leültem a fotelembe és bámultam a pókot a sarokban. Mindig megnyugtat.~

A szemeim kipattantak. Olyant álmodtam, amit soha nem fog elfeledtetni velem egy pszichológus sem. Aztán egy borzalmas szag csapta meg az orromat. Grimaszoltam és fintorogtam. Rózsaillat. Azt a rohadt, büdös, kibebaszott szentségit.

Idegesen ugrottam ki a fotelomból. Hogy a francba jött be ez a szag? Most komolyan. Hol? Jume idegesen szaladgált a fotel körül, legszívesebben felrúgtam volna, de szerencsére meg tudtam állni. Ha belerúgok, valószínűleg, megdöglik.

Bár nekem mindegy. De ez a tetves szag!

Idegesen kaptam föl egy kapa-szerűséget a fal mellől. Kitépem annak az embernek a belét, aki képes rózsát ültetni. Ha nincs ember, akkor kitépem a növényt, és úgy széttépem, hogy fel se lehet majd ismerni. De valaki ezért még bűnhődni fog.

Majdnem teljes sebességgel száguldottam az erdőn keresztül, de sehol sem találtam. Aztán tíz perc keresés után meglett a bűz forrása. Egy hosszú sor rózsa. Undorítóan sok ronda virág hajtott ki a tüskés, zöld, bokorszerű szárból. Meg az a sok tüske! Ki nem állhatom a rózsát!

Az emberek a szerelmüknek adják ezt a fajta büdös növényszármazékot, aminek semmi értelme. Ki akarna egy –már döglött– növényt a házába? Mi a jó benne?

Fogtam a kapát és idegesen rávágtam egyet. De mivel laza növény, szinte alig sérült, és csak pár levelet kaszaboltam le.  Párszor még megpróbáltam, utána elhajítottam a kapát francba.

- Ez a szar bokor! Kinyírlak!

Jume jobbra-balra morgott miközben a rózsát figyelte.

- Hülye korcs! Hogy kerülsz ide? – dobbantottam felé.

Mondjuk pont nem érdekelt, hogy ott van-e.

Rávettem magam a bokorra, és addig Téptem/rúgtam/tapostam/szaggattam/haraptam/ütöttem, hogy felismerhetetlen kis büdös kupac maradt belőle.

Még mindig idegesen arrébbhajítottam Jume-t , aki az óta ott fújt rám halkan. Ki mondta, hogy a mini-házisárkányok békések? A szart. Hiperaktívabb kis dögökkel nem találkoztam

Hirtelen meghallottam a Jogothe madarának zünnyögő nevetését. Úgy tettem, mintha nem hallanám, hogy a kellő pillanatban elbírjam kapni.

- Hözöözööözöö- Nevetett.- Ez nemz szzázas. Tiztáraazz Bolondzzzzzz….

Olyan szintem felidegesített, hogy felugrottam, és lendületből elkaptam. Amikor földet értünk, egy fához csaptam, és figyeltem, ahogy elterül a földön.

Idegesen ráugrottam, és rácsavartam két csápomat a nyakán levő piros csíkra.

- Így röhögj ki te szemétláda!- egyre jobban szorította, mire ő zizegve kezdett fulladozni.

- hhhhzzzhzzzhzzz…- nyögte.

- Nem meg mondtam, hogy ne vidd be a levelet, abba a kikúrt házba, hanem hagyd a tetves bejárati ajtó előtt. De nem. Neked be kell zizegned az idegesítő szárnyaiddal és a retardált nevetéseddel, és otthagyod az asztalon. De most beleverem a fejedbe ezt a kibaszott információt. Szóval: NEM VISZED BE!! – csapkodtam a földhöz az egyre liluló fejét.

Hirtelen abbahagyta a küzdést.

Megdermedtem.

Tudtam, hogy ez most nem volt túl jó ötlet. De nem érdekelt. Az istenek nem nyírnának ki, szükségük van még rám, viszont közmunkára ítélhetnek, és etethetnek olyanokkal, mint Jasemine.

Akaratlanul megborzongtam.

- A kurva életbe.

A lábánál fogva rángattam végig az erdőn a ház felé. Párszor felakadt a feje egy-egy gyökérben, de rántottam egyet rajta, és kiszabadult.

A házba beérve kiabálni kezdtem.

- JUME!! KAJAA!!

Az a szemét rögtön megjelent az ajtóban, és teljes erejével rávetett magát a madárra, és marcangolni kezdte. Tudtam, hogy a vért mindig felnyalja maga után, úgyhogy nem aggódtam. Viszont madár szagú lettem.

Ismételten lefürdöttem, pedig azt is utálok. Hullik tőle a szőröm.

Viszont fél óra múlva eltűnt a gusztustalan szag, helyette Mikroszockó, Jume, és döglött madár szag volt, így békésen letelepedtem a fotelomba, és ismételtem nézelődtem a csatornák között.

Ebben az időszakban szinte mindenhol Teleshop vagy betelefonálós játék ment. Végül megállapodtam a Pornócsatornán, és rájöttem, az emberek néha gusztustalanabbak a szörnyeknél.

Kikapcsoltam, és figyeltem Jume-t. Már majdnem végzett mindennel, mégis ugyan akkora maradt. Majd békésen elkezdett mindent lenyalogatni a bútorokról. Nem is tudta, hogy nyomokat tüntet éppen el.

Felváltva figyeltem Jume-t, a pókot a sarokban, meg a falat. Éreztem, hogy nem volt túl jó döntés kinyírni a madarat. De annyira elégedett lettem, hogy nem érdekelt.

- Itt kínzom magam egy Idióta madár miatt? Így elpuhultam? – csaptam rá az asztalra, ami szétesett, én pedig elvigyorodtam. – Hát.. Molin most nem lenne büszke rám.

2. Fejezet: Leveles Róka

Ámen!

Itt a friss rész, és szólni akartam, hogy úgy látszik, heti egy rész lesz mindig kirakva, ugyanis nem érünk rá legtöbbször. Ezért Bocsánat, de addig is itt a friss :D 

Blackrose

 Kibaszott sötét volt! Már vagy fél három is lehetett, mire valahogy nagy nehezen bevergődtem az erdő mélyén lapuló búvóhelyem ajtaján.

A haza utam valami katasztrofális volt. Egy macska halálra rémült tőlem a város mellett, és ráadásul megkarmolt a szerencsétlen. Beleléptem egy szögbe, ami átszúrta az egyik lábamat.

Az erdőn átvágva beleakadtam egy bokorba, összegubancolódott a szőröm és felkarcolódott a kemény bőröm. Annak a kocának valami nagy szerencsétlenség lehetett a vérben, mert hirtelen Nagy Balszerencse ért.

Na de most megfogadom, hogy ilyen gusztustalant többet nem eszek.

Szemkápráztatóan ocsmány szobámba belépve álmos lettem. De fájt a lábam, ráadásul a szemem belilult a lámpától, meg a málnától.

Arról nem is beszélve, hogyha nem fürdök, meg egész éjjel szúrna az a hülye ág.

Épp a mosdótálból álló fürdőm felé indultam, mikor egy fényes papír csillant meg az asztalon, ezzel kisebb atomvillanást okozva a fejemben.

Száznyolcvan fokos fordulatot vettem és az asztalról felkaptam a papírt.

Feladó: Oktopus, alvilág 7-es bugyra, 292.

A franc a pofáját annak a Joghote madarának. Hányszor megmondtam neki, hogy ne jöjjön be, csak tegye le a leveleket az ajtó elé. De persze agya az nincs és nem képes felfogni, amit mondok neki.

Legközelebb, ha elkapom, nem csak a nyaka lesz vörös csíkos, hanem vérben fog úszni a kis dög.

Nagy levegőt vettem, és kicsit megnyugodtam. Ez kibaszás.

Lehuppantam a poros fotelembe és miután jól megfigyeltem a hatalmas pókot a sarokban, nekiláttam olvasni.

Oktopus barátom nem a legszebb író, elég nehéz volt kibogozni a kacifántos betűket. Ráadásul a helyesírásnak sem a szakembere.

"Egyáltlán nem kedves Mikrorszockó!

Az tény, hogy kértem tőledd egy ijesztő hallottat, hogy kelőképen megneheszítsem a lelkek utolso perceit a megjelenéssemel, de nem hitem volna, hogy egy ijen ottromba dolgot küldez nekem.

Komojan, volt olyan, aki viszauggrott a „Szimplán Szétég Asz Agyad Tűzbe”, csak hogy ne kejjen találkosznia velem.

Ez Brutánisan jó. Így még sossem féltek tőlem. Úgy hogy kösszi.

Az új test nem tudnom, hogy foglya bírni, mert már eggyre csak hízik. De majd hirtelen lefogy, ha már kellően húsos kis kuppaccá hízott.

A nagy Ördögi Macsmorg kérdeszi: „ Hogy érzed magad? Én szarul vatyok, valami Chuck Norris elkülte az eggyik társát, aki mijatt most két felyem is be van kötve, és folyton nyomatnni kell belém a jó lelkekeket, pedig tudod mijen ritka, de ha nem szetném őket, valoszínű szétrobanék a fálydalomtól, az meg nem kellemes. Lyó tanács: Bárkit megölhecsz, kivétel Chuck Norrist. Vele ne keszdj.”

Eggyre több az akakadékoskodó lélek. Az egyik megkérdeszte tőlem, merre van az első oztály. Nem szólltam semmit, így benézet a kínzókamra ajtajáján… A szeme a markkában volt amikor kilyött, és ferdén nézett rám… érted, már amenyire egy tenyérből fertén tud nészni az ember…

Macsmorg fojton figyel az eggyik fejével.  Perze neki könyű. Eggyzerre nézhet musikalt, akaztást, Horrorrt, és esetlegg még olvazshat is, plusz allhat a ötödik felyével, és még köszbe dolgozik is. Amúggy is van még két felye, de aszokat most nem használhattya. Mászlizsta, és ráaddásul minndennt fel fog, amit lát.

Na szóval, minnt már monttam, fojton figyel, és (Fúly, rossz rágondolni!) szerintem tetcik neki az új tezstem. Na, jó, eszt nem kellett volna leírnom, tényleg guztuzstalan. Azt értem, hogy nekünk ninncs íszlézsünk, de enyire csak nem lehet vak!

Beszéltél a mindennhatókal? Mit montak? Ugye jó sorzsot szánták nekünk, akik fojamatozsan a megtiztításon fáradozunk, kidolgozuk a belünkket is…

Mi asz már, hogy aszokat, akik lellkeket eznek, kitiltyák a földről, még a húsevő víruzsokat és a húsevő növényeked nem? Ha megezik a lelked, eggyszer csak megzűnik minden, a tudat meg miazmás, nem is érszel semmit. De ha valami épp eszi a lábad, hát az nem lehet kelemes.

Mongyuk, lehet, hogy az alat a párrezer év alatt kicsit megváltozstak a víruzsok és egyebek, és már nem ojan durvák, de ki tudja.

Lennél olyan undtok és gonosz, hogy válaszolz?

Kívánncsiak vagyunk, milyen a föld.

Őszinte gonozsággal: Oktopus és Macsmorg."

Hiába. Nem csalódtam benne. Már kezdtem megijedni, hogy esetleg helyesen fogja írni a szavakat, de nem, hozta a formáját.

Hátradőltem a valószínűleg már több ezer halottat látott fotelemben és szememmel újra átfutottam a sorokat. Most erre mit írhatnék? Most este is van, meg fáradt is vagyok, és fáj mindenem. Azt hiszem, elhanyagolom a választ holnapra.

Emlékszem, amikor Először találkoztam Oktopussal, még a saját testében lakott, és még nagyon kezdő volt. Mindig is nagyon kegyetlen voltam vele, ő mégis betegesen ragaszkodott hozzám, szinte lerázhatatlan volt. aztán már a barátjának tekintett, és idővel rájöttem, nem is olyan elviselhetetlen, csak néha. És előszeretettel kér tőlem testeket, amit én akarva-akaratlanul is folyton küldök.

Ő pedig mindig megköszönte, nagyjából az ő agyszintjéhez méltóan, mint ahogy a levelében is tette. Én pedig minden alkalommal elmondtam neki, hogy nem neki küldöm a lelkeket és a testeket, azok maguktól mennek. Ő mindig hibásan írt, és sosem tudta megérteni, hogy mire jó a lélek. Számára ez csak kaja. Meg ott van Macsmorg is. Ez a nyolcfejű hatalmas szörnyeteg, mindig kicsit olyan volt mintha be lenne állva. Bevallom, egy kicsit féltem, hogy egy az egyben lenyel – mivel akkora, hogy képes lenne rá-, de mivel ő is a lelkeket eszi, így nem sok gondom volt vele.

Összességében, nem olyan borzasztó velük dolgozni. Már mondhatni meg szoktam, hogy agyalágyultak végzik a munkám nem rám eső részét.

De mivel ők lenn vannak, én meg fenn, így nem kell félnem attól, hogy egyszerre túl sok időt kell velük töltenem. De ezekkel a levelekkel…

Mikor Macsmorg írja az mindig szép, rendezett, olvasható, viszont általában folyamatosan ismételgeti a dolgokat.

Viszont ha Oktopus írja, hát, az nagyon durva.

Macsmorgnak amúgy is sok dolga van, ő válogatja a lelkeket, hogy kinek kell tűzbe menni, és kinek nem, így nem ér rá levelet írni.

Viszont ha tömény baromság árad a levélből, és ráadásul közösen hozzák össze, na, az nagyon durva.

A fotelben ültem és a kikapcsolt, poros tévémet néztem. A fejem kiürült és bámultam bamba szemeimmel.

- Na, a szentségit! Mikre nem gondolok? Nem kedvelem őket! Mivel én senkit nem kedvelek!

Megráztam a fejem és leszögeztem magamban, hogy nem gondolok többet ilyesmire. A következő szint mi lesz? A szivárvány és a pónik? Na, ezt valahogy el kell kerülni.

A hasam nagyot mordult. Megfeküdte ez a boszorkány. Biztos csokiszirupban meg bolyhos nyuszikák szőrében fürdik, hogy édesnek tűnjön.

- Azt a retkes mindenségit. - tartottam csápomat a szám elé.

Rókát még nem ettem, most egy mégis ki akart belőlem ugrani.

Az ajtón kilépve a legközelebbi fánál ki is jött. Ilyen ocsmány dolgot én többet nem eszek.

1. Fejezet: Véletlenül jót tettem, hülye sipító koca!

Ámen!

Köszöntünk minden olvasót, akinek bejön ez a beteg történet. Köszönjük, hogy elolvassátok, és reméljük álmaitokban megtámad majd a MikroszockóXD

„Az ég elsötétül, a holdat vér borítja, a nap pedig megszűnik világítani”

Így jósolták az Istenek érkezésem. Csak szólok, ez akkor történik majd meg, ha nem imádkoztok, és nem hisztek az Istenben és Al-Istenben.

Bár nem látod, én ott vagyok mögötted, és ha eljön a te időd, majd megjelenek, de akkor már hiába minden erőfeszítés, a pokol bugyraiban fogsz megégni, a ,,Szimplán Szétég Az Agyad Tűznél”. Ezt mind magadnak köszönheted majd.

Létrejöttöm első napján, hogy erőre kapjak, áldozat után kutakodtam a gyenge és nyomorúságos emberek között.

Hiába vagyok ocsmány szörnyeteg, tévét azért nézek, így könnyen megtaláltam az első tökéletes áldozatot.

Elképesztően formátlan zsíros haj, koca combok, nyávogó malachang! Senkinek nem hiányozna, megszabadíthatnám az emberiséget ettől. Még a végén jót is tennék. Na, nem baj, majd valamit kitalálok, hogy rosszá tegyem.

Mivel földöntúli erőim vannak, meg halhatatlan is vagyok, nem volt nehéz megszerezni a címet.

De azt már szar se gondolta volna, hogy ez a boszorkány várbörtönben él. A falak az égig értek, mindenhol őrök, ablakok sem voltak azt hiszem, csak tégla amerre a szem ellát.

De mégis csak én vagyok a nagy Mikroszockó. Hamar bejutottam. Néha azért jól jön a sok csáp és láb.

A szőrömbe beleragadt valami szarság, persze takarítani nem tudnak. Kínok között jutottam fel a tetőre. Végül valahol beestem. Mázli, hogy puhára, se hangos se fájdalmas nem volt. Kezd idegesíteni ezt a meló. Miért nem intézik el, hogy az ilyen pitiáner áldozatok simán megszerezhetőek legyenek?

Csöndesen próbáltam osonni a laminált padlón, amit lássunk be, igen nehéz, mert mindig akkor nyikorog, amikor a legcsöndesebbnek kéne lennie. És ezt ráadásul hat lábbal… Hát Mikroszockó legyen a talpán, akinek sikerül.

De megtaláltam a megoldást: felmásztam a bútorokra. Ez is nagy kihívás nekem, mert Kígyószerű csúszós csápokkal ez felettébb bonyolult feladat. De ez jobb volt, mert legalább nem lehetett hallani a lépéseim. Asztalról kanapéra, kanapéról fotelra, fotelról székre.

Csak akkor van gáz, amikor kiderül, hogy a szék nem bírja el a súlyod, és ugyan azzal a lendülettel, amivel ugrottál, továbbesel, és hatalmas puffanással csattansz a kőpadlóra.

Nem, nem írtam félre, mert a boltív után a konyhában már kőpadló váltja fel a recsegős szutykot.

Na tehát, ha már ilyen profin hasra estem, gondoltam kúszva folytatom az utamat, amit a csápokkal szintén nehéz, de el kell jutnom a szobáig. Kúszok, kúszok. Egyszer csak felkapcsolódik a villany.

Ott áll Jasmine Villegas teljes életnagyságban, Kezében egy vágódeszkával, Barbie-s pizsamában. A látványt a szőrös lába és a fején lévő enyhe zöld arcpakolása tovább rontja.

Hangja elképesztően elvékonyodik, amikor odaszól:

- Te meg mi a lófasz vagy?

Belátom, lebuktam. Feltápászkodok, és meglepődve veszem észre, hogy legalább felmostak, mert nem lett tiszta kosz a szőr a hasamon.

Hatalmasat sóhajtottam, majd elkezdtem beszélni.

- Felesleges sikítanod, Hangszigetelt a házad. Az őrök alszanak. Nem kell tőlem félned, csak meg akarlak ölni, ki akarom inni a véred, és be akarom falni a szíved. De utána semmit nem éreznél, tényleg. – Beszéltem tárgyilagosan. Ha kedves akartam volna lenni, barátságosan mosolyogtam volna, helyette ijesztő arcot vágtam, és égbe emeltem a csápjaim, hogy még rémisztőbb legyek. –Még mielőtt megpróbálsz elfutni, jelezném, hat lábam van, és sarokba vagy szorítva. – közöltem hidegen az igazságot.

Megpróbálta hozzám vágni a vágódeszkát, és közbe artikulálatlanul üvöltött.

- Basszuskulcs, nem meg mondtam, hogy nem hallja senki? – Kérdeztem két perc teljes üvöltés után, ami alatt egyáltalán nem is vett levegőt. – Befejeznéd végre, vagy a szádba tömjem a széket?

- NEOO ELÉOO NAAA A SZÁÁÁM AHOOOZ ÁÁÁÁ- Kiabálta. Talán azt akarta mondani, hogy nem elég nagy a szája, vagy valami. De nem érdekelt.

- Hát, elég nagy, ha visszamersz szólni! – mordultam rá, és közelebb léptem, felkapva a széket. – Na, kussolsz, vagy jobban fog fájni, mint ahogy elképzelted.

A lány alapból elhalkult, mert a hangja teljesen elment, és nem kapott levegőt.

- Szóval. Van két lehetőséged. Ellenállsz, és rosszabb halált el sem tudsz képzelni, vagy nyugodtan tűrsz és csak kb. fél órán keresztül szenvedsz. – Eresztettem le a csápjaimat, mind a 4-et.

A kezei kutakodtak a konyhapulton, amíg én haladtam felé, de véletlenül leszemeltem a lámpát. Igen, leszemeltem, mert a széle majdnem beleállt a szemembe. Odakaptam a harmadik csápomat a harmadik szememhez, ez alatt ő folyamatosan dobált Konyharuhával, málnával és szeletelt uborkával.

- Nagyon kedves, hogy megkínálsz, de mint említettem, én embert eszek. – Vigyorogtam rá, mire meglátta mind a háromsornyi hegyes fogat. Erre megint nekiállt üvölteni.

- Menj már a Francba, miért kell üvölteni, miért jó ez neked? Komolyan, mintha az összes számod nem lenne elég büntetés, tessék, repeszd szét még jobban az agyam. Esküszöm, még a tűz sem tudja ezeket a hangszalagokat szétégetni.

– Szerencsésen a fájó szemembe dobott egy hatalmas szem málnát, mire az eszméletlenül fájni kezdett. – Szerencséd, kisribanc, hogy nem és őrzöm az alvilágot, mert nem engednélek ki a tűzből soha! Ennyire Idegesítő halandót. Komolyan, ha egyszer hazajutok… - Vettem egy mély levegőt, hátha nyugodtabb leszek tőle.

Ez alatt ő vett egy levegőt, és újult erővel kezdett kiabálni.

- Ó, a szarba, fejezd már be! – Elfogyott a dobálnivaló, így a hűtőhöz rohant, de mivel egy az egyben nem tudta rám hajítani, kinyitotta, és elkezdte rám dobálni a legkülönfélébb zöldségeket és gyümölcsöket.

Már meguntam, hogy nem hagyja abba. Pér lépéssel odamentem mellé, és egy az egyben a szájába dugtam egy kisebb ananászt.

 - Utálom a hisztis kis plázalibákat. Valószínű, hogy ez lesz az utolsó emléked, úgyhogy mosolygok rád egy kicsit, hogy sose felejtsd el. – Rávillantottam fogsoromat, mire az ijedtség kiült az arcára, még a maszkon keresztül is.

Még utoljára hozzászóltam.

 - Mikroszockó. Mert megérdemled. – Idézve egy idióta reklámot.

Sajnálatos módon elájult a csápjaimban.

- Ez így feleannyira sem vicces. - Morogtam, majd megkezdtem a táplálkozás, amibe beletartozott egy szív, és rengeteg vér.

 ***

Óvatosan kimásztam az egyik ablakon, vigyázva, hogy semmi se legyen málnás-avagy véres. Leugrottam, talpra esve kiszaladtam az éjszakába, és nyugodtam vettem tudomásul, hogy megszabadítottam magamat egy ilyen idegesítő Halandótól.

Az volt az egyetlen gond, hogy az összes többi embert is, de ez most a legkevésbé érdekelt, de majd megölök valaki mást, aki hiányozni is fog nekik.