1. Fejezet: Véletlenül jót tettem, hülye sipító koca!

Ámen!

Köszöntünk minden olvasót, akinek bejön ez a beteg történet. Köszönjük, hogy elolvassátok, és reméljük álmaitokban megtámad majd a MikroszockóXD

„Az ég elsötétül, a holdat vér borítja, a nap pedig megszűnik világítani”

Így jósolták az Istenek érkezésem. Csak szólok, ez akkor történik majd meg, ha nem imádkoztok, és nem hisztek az Istenben és Al-Istenben.

Bár nem látod, én ott vagyok mögötted, és ha eljön a te időd, majd megjelenek, de akkor már hiába minden erőfeszítés, a pokol bugyraiban fogsz megégni, a ,,Szimplán Szétég Az Agyad Tűznél”. Ezt mind magadnak köszönheted majd.

Létrejöttöm első napján, hogy erőre kapjak, áldozat után kutakodtam a gyenge és nyomorúságos emberek között.

Hiába vagyok ocsmány szörnyeteg, tévét azért nézek, így könnyen megtaláltam az első tökéletes áldozatot.

Elképesztően formátlan zsíros haj, koca combok, nyávogó malachang! Senkinek nem hiányozna, megszabadíthatnám az emberiséget ettől. Még a végén jót is tennék. Na, nem baj, majd valamit kitalálok, hogy rosszá tegyem.

Mivel földöntúli erőim vannak, meg halhatatlan is vagyok, nem volt nehéz megszerezni a címet.

De azt már szar se gondolta volna, hogy ez a boszorkány várbörtönben él. A falak az égig értek, mindenhol őrök, ablakok sem voltak azt hiszem, csak tégla amerre a szem ellát.

De mégis csak én vagyok a nagy Mikroszockó. Hamar bejutottam. Néha azért jól jön a sok csáp és láb.

A szőrömbe beleragadt valami szarság, persze takarítani nem tudnak. Kínok között jutottam fel a tetőre. Végül valahol beestem. Mázli, hogy puhára, se hangos se fájdalmas nem volt. Kezd idegesíteni ezt a meló. Miért nem intézik el, hogy az ilyen pitiáner áldozatok simán megszerezhetőek legyenek?

Csöndesen próbáltam osonni a laminált padlón, amit lássunk be, igen nehéz, mert mindig akkor nyikorog, amikor a legcsöndesebbnek kéne lennie. És ezt ráadásul hat lábbal… Hát Mikroszockó legyen a talpán, akinek sikerül.

De megtaláltam a megoldást: felmásztam a bútorokra. Ez is nagy kihívás nekem, mert Kígyószerű csúszós csápokkal ez felettébb bonyolult feladat. De ez jobb volt, mert legalább nem lehetett hallani a lépéseim. Asztalról kanapéra, kanapéról fotelra, fotelról székre.

Csak akkor van gáz, amikor kiderül, hogy a szék nem bírja el a súlyod, és ugyan azzal a lendülettel, amivel ugrottál, továbbesel, és hatalmas puffanással csattansz a kőpadlóra.

Nem, nem írtam félre, mert a boltív után a konyhában már kőpadló váltja fel a recsegős szutykot.

Na tehát, ha már ilyen profin hasra estem, gondoltam kúszva folytatom az utamat, amit a csápokkal szintén nehéz, de el kell jutnom a szobáig. Kúszok, kúszok. Egyszer csak felkapcsolódik a villany.

Ott áll Jasmine Villegas teljes életnagyságban, Kezében egy vágódeszkával, Barbie-s pizsamában. A látványt a szőrös lába és a fején lévő enyhe zöld arcpakolása tovább rontja.

Hangja elképesztően elvékonyodik, amikor odaszól:

- Te meg mi a lófasz vagy?

Belátom, lebuktam. Feltápászkodok, és meglepődve veszem észre, hogy legalább felmostak, mert nem lett tiszta kosz a szőr a hasamon.

Hatalmasat sóhajtottam, majd elkezdtem beszélni.

- Felesleges sikítanod, Hangszigetelt a házad. Az őrök alszanak. Nem kell tőlem félned, csak meg akarlak ölni, ki akarom inni a véred, és be akarom falni a szíved. De utána semmit nem éreznél, tényleg. – Beszéltem tárgyilagosan. Ha kedves akartam volna lenni, barátságosan mosolyogtam volna, helyette ijesztő arcot vágtam, és égbe emeltem a csápjaim, hogy még rémisztőbb legyek. –Még mielőtt megpróbálsz elfutni, jelezném, hat lábam van, és sarokba vagy szorítva. – közöltem hidegen az igazságot.

Megpróbálta hozzám vágni a vágódeszkát, és közbe artikulálatlanul üvöltött.

- Basszuskulcs, nem meg mondtam, hogy nem hallja senki? – Kérdeztem két perc teljes üvöltés után, ami alatt egyáltalán nem is vett levegőt. – Befejeznéd végre, vagy a szádba tömjem a széket?

- NEOO ELÉOO NAAA A SZÁÁÁM AHOOOZ ÁÁÁÁ- Kiabálta. Talán azt akarta mondani, hogy nem elég nagy a szája, vagy valami. De nem érdekelt.

- Hát, elég nagy, ha visszamersz szólni! – mordultam rá, és közelebb léptem, felkapva a széket. – Na, kussolsz, vagy jobban fog fájni, mint ahogy elképzelted.

A lány alapból elhalkult, mert a hangja teljesen elment, és nem kapott levegőt.

- Szóval. Van két lehetőséged. Ellenállsz, és rosszabb halált el sem tudsz képzelni, vagy nyugodtan tűrsz és csak kb. fél órán keresztül szenvedsz. – Eresztettem le a csápjaimat, mind a 4-et.

A kezei kutakodtak a konyhapulton, amíg én haladtam felé, de véletlenül leszemeltem a lámpát. Igen, leszemeltem, mert a széle majdnem beleállt a szemembe. Odakaptam a harmadik csápomat a harmadik szememhez, ez alatt ő folyamatosan dobált Konyharuhával, málnával és szeletelt uborkával.

- Nagyon kedves, hogy megkínálsz, de mint említettem, én embert eszek. – Vigyorogtam rá, mire meglátta mind a háromsornyi hegyes fogat. Erre megint nekiállt üvölteni.

- Menj már a Francba, miért kell üvölteni, miért jó ez neked? Komolyan, mintha az összes számod nem lenne elég büntetés, tessék, repeszd szét még jobban az agyam. Esküszöm, még a tűz sem tudja ezeket a hangszalagokat szétégetni.

– Szerencsésen a fájó szemembe dobott egy hatalmas szem málnát, mire az eszméletlenül fájni kezdett. – Szerencséd, kisribanc, hogy nem és őrzöm az alvilágot, mert nem engednélek ki a tűzből soha! Ennyire Idegesítő halandót. Komolyan, ha egyszer hazajutok… - Vettem egy mély levegőt, hátha nyugodtabb leszek tőle.

Ez alatt ő vett egy levegőt, és újult erővel kezdett kiabálni.

- Ó, a szarba, fejezd már be! – Elfogyott a dobálnivaló, így a hűtőhöz rohant, de mivel egy az egyben nem tudta rám hajítani, kinyitotta, és elkezdte rám dobálni a legkülönfélébb zöldségeket és gyümölcsöket.

Már meguntam, hogy nem hagyja abba. Pér lépéssel odamentem mellé, és egy az egyben a szájába dugtam egy kisebb ananászt.

 - Utálom a hisztis kis plázalibákat. Valószínű, hogy ez lesz az utolsó emléked, úgyhogy mosolygok rád egy kicsit, hogy sose felejtsd el. – Rávillantottam fogsoromat, mire az ijedtség kiült az arcára, még a maszkon keresztül is.

Még utoljára hozzászóltam.

 - Mikroszockó. Mert megérdemled. – Idézve egy idióta reklámot.

Sajnálatos módon elájult a csápjaimban.

- Ez így feleannyira sem vicces. - Morogtam, majd megkezdtem a táplálkozás, amibe beletartozott egy szív, és rengeteg vér.

 ***

Óvatosan kimásztam az egyik ablakon, vigyázva, hogy semmi se legyen málnás-avagy véres. Leugrottam, talpra esve kiszaladtam az éjszakába, és nyugodtam vettem tudomásul, hogy megszabadítottam magamat egy ilyen idegesítő Halandótól.

Az volt az egyetlen gond, hogy az összes többi embert is, de ez most a legkevésbé érdekelt, de majd megölök valaki mást, aki hiányozni is fog nekik.