2. Fejezet: Leveles Róka

Ámen!

Itt a friss rész, és szólni akartam, hogy úgy látszik, heti egy rész lesz mindig kirakva, ugyanis nem érünk rá legtöbbször. Ezért Bocsánat, de addig is itt a friss :D 

Blackrose

 Kibaszott sötét volt! Már vagy fél három is lehetett, mire valahogy nagy nehezen bevergődtem az erdő mélyén lapuló búvóhelyem ajtaján.

A haza utam valami katasztrofális volt. Egy macska halálra rémült tőlem a város mellett, és ráadásul megkarmolt a szerencsétlen. Beleléptem egy szögbe, ami átszúrta az egyik lábamat.

Az erdőn átvágva beleakadtam egy bokorba, összegubancolódott a szőröm és felkarcolódott a kemény bőröm. Annak a kocának valami nagy szerencsétlenség lehetett a vérben, mert hirtelen Nagy Balszerencse ért.

Na de most megfogadom, hogy ilyen gusztustalant többet nem eszek.

Szemkápráztatóan ocsmány szobámba belépve álmos lettem. De fájt a lábam, ráadásul a szemem belilult a lámpától, meg a málnától.

Arról nem is beszélve, hogyha nem fürdök, meg egész éjjel szúrna az a hülye ág.

Épp a mosdótálból álló fürdőm felé indultam, mikor egy fényes papír csillant meg az asztalon, ezzel kisebb atomvillanást okozva a fejemben.

Száznyolcvan fokos fordulatot vettem és az asztalról felkaptam a papírt.

Feladó: Oktopus, alvilág 7-es bugyra, 292.

A franc a pofáját annak a Joghote madarának. Hányszor megmondtam neki, hogy ne jöjjön be, csak tegye le a leveleket az ajtó elé. De persze agya az nincs és nem képes felfogni, amit mondok neki.

Legközelebb, ha elkapom, nem csak a nyaka lesz vörös csíkos, hanem vérben fog úszni a kis dög.

Nagy levegőt vettem, és kicsit megnyugodtam. Ez kibaszás.

Lehuppantam a poros fotelembe és miután jól megfigyeltem a hatalmas pókot a sarokban, nekiláttam olvasni.

Oktopus barátom nem a legszebb író, elég nehéz volt kibogozni a kacifántos betűket. Ráadásul a helyesírásnak sem a szakembere.

"Egyáltlán nem kedves Mikrorszockó!

Az tény, hogy kértem tőledd egy ijesztő hallottat, hogy kelőképen megneheszítsem a lelkek utolso perceit a megjelenéssemel, de nem hitem volna, hogy egy ijen ottromba dolgot küldez nekem.

Komojan, volt olyan, aki viszauggrott a „Szimplán Szétég Asz Agyad Tűzbe”, csak hogy ne kejjen találkosznia velem.

Ez Brutánisan jó. Így még sossem féltek tőlem. Úgy hogy kösszi.

Az új test nem tudnom, hogy foglya bírni, mert már eggyre csak hízik. De majd hirtelen lefogy, ha már kellően húsos kis kuppaccá hízott.

A nagy Ördögi Macsmorg kérdeszi: „ Hogy érzed magad? Én szarul vatyok, valami Chuck Norris elkülte az eggyik társát, aki mijatt most két felyem is be van kötve, és folyton nyomatnni kell belém a jó lelkekeket, pedig tudod mijen ritka, de ha nem szetném őket, valoszínű szétrobanék a fálydalomtól, az meg nem kellemes. Lyó tanács: Bárkit megölhecsz, kivétel Chuck Norrist. Vele ne keszdj.”

Eggyre több az akakadékoskodó lélek. Az egyik megkérdeszte tőlem, merre van az első oztály. Nem szólltam semmit, így benézet a kínzókamra ajtajáján… A szeme a markkában volt amikor kilyött, és ferdén nézett rám… érted, már amenyire egy tenyérből fertén tud nészni az ember…

Macsmorg fojton figyel az eggyik fejével.  Perze neki könyű. Eggyzerre nézhet musikalt, akaztást, Horrorrt, és esetlegg még olvazshat is, plusz allhat a ötödik felyével, és még köszbe dolgozik is. Amúggy is van még két felye, de aszokat most nem használhattya. Mászlizsta, és ráaddásul minndennt fel fog, amit lát.

Na szóval, minnt már monttam, fojton figyel, és (Fúly, rossz rágondolni!) szerintem tetcik neki az új tezstem. Na, jó, eszt nem kellett volna leírnom, tényleg guztuzstalan. Azt értem, hogy nekünk ninncs íszlézsünk, de enyire csak nem lehet vak!

Beszéltél a mindennhatókal? Mit montak? Ugye jó sorzsot szánták nekünk, akik fojamatozsan a megtiztításon fáradozunk, kidolgozuk a belünkket is…

Mi asz már, hogy aszokat, akik lellkeket eznek, kitiltyák a földről, még a húsevő víruzsokat és a húsevő növényeked nem? Ha megezik a lelked, eggyszer csak megzűnik minden, a tudat meg miazmás, nem is érszel semmit. De ha valami épp eszi a lábad, hát az nem lehet kelemes.

Mongyuk, lehet, hogy az alat a párrezer év alatt kicsit megváltozstak a víruzsok és egyebek, és már nem ojan durvák, de ki tudja.

Lennél olyan undtok és gonosz, hogy válaszolz?

Kívánncsiak vagyunk, milyen a föld.

Őszinte gonozsággal: Oktopus és Macsmorg."

Hiába. Nem csalódtam benne. Már kezdtem megijedni, hogy esetleg helyesen fogja írni a szavakat, de nem, hozta a formáját.

Hátradőltem a valószínűleg már több ezer halottat látott fotelemben és szememmel újra átfutottam a sorokat. Most erre mit írhatnék? Most este is van, meg fáradt is vagyok, és fáj mindenem. Azt hiszem, elhanyagolom a választ holnapra.

Emlékszem, amikor Először találkoztam Oktopussal, még a saját testében lakott, és még nagyon kezdő volt. Mindig is nagyon kegyetlen voltam vele, ő mégis betegesen ragaszkodott hozzám, szinte lerázhatatlan volt. aztán már a barátjának tekintett, és idővel rájöttem, nem is olyan elviselhetetlen, csak néha. És előszeretettel kér tőlem testeket, amit én akarva-akaratlanul is folyton küldök.

Ő pedig mindig megköszönte, nagyjából az ő agyszintjéhez méltóan, mint ahogy a levelében is tette. Én pedig minden alkalommal elmondtam neki, hogy nem neki küldöm a lelkeket és a testeket, azok maguktól mennek. Ő mindig hibásan írt, és sosem tudta megérteni, hogy mire jó a lélek. Számára ez csak kaja. Meg ott van Macsmorg is. Ez a nyolcfejű hatalmas szörnyeteg, mindig kicsit olyan volt mintha be lenne állva. Bevallom, egy kicsit féltem, hogy egy az egyben lenyel – mivel akkora, hogy képes lenne rá-, de mivel ő is a lelkeket eszi, így nem sok gondom volt vele.

Összességében, nem olyan borzasztó velük dolgozni. Már mondhatni meg szoktam, hogy agyalágyultak végzik a munkám nem rám eső részét.

De mivel ők lenn vannak, én meg fenn, így nem kell félnem attól, hogy egyszerre túl sok időt kell velük töltenem. De ezekkel a levelekkel…

Mikor Macsmorg írja az mindig szép, rendezett, olvasható, viszont általában folyamatosan ismételgeti a dolgokat.

Viszont ha Oktopus írja, hát, az nagyon durva.

Macsmorgnak amúgy is sok dolga van, ő válogatja a lelkeket, hogy kinek kell tűzbe menni, és kinek nem, így nem ér rá levelet írni.

Viszont ha tömény baromság árad a levélből, és ráadásul közösen hozzák össze, na, az nagyon durva.

A fotelben ültem és a kikapcsolt, poros tévémet néztem. A fejem kiürült és bámultam bamba szemeimmel.

- Na, a szentségit! Mikre nem gondolok? Nem kedvelem őket! Mivel én senkit nem kedvelek!

Megráztam a fejem és leszögeztem magamban, hogy nem gondolok többet ilyesmire. A következő szint mi lesz? A szivárvány és a pónik? Na, ezt valahogy el kell kerülni.

A hasam nagyot mordult. Megfeküdte ez a boszorkány. Biztos csokiszirupban meg bolyhos nyuszikák szőrében fürdik, hogy édesnek tűnjön.

- Azt a retkes mindenségit. - tartottam csápomat a szám elé.

Rókát még nem ettem, most egy mégis ki akart belőlem ugrani.

Az ajtón kilépve a legközelebbi fánál ki is jött. Ilyen ocsmány dolgot én többet nem eszek.